Esterházy Péter Én vagyok a Te c. darabját többször is érdemes megnézni. Ha valaki azt kérdezné, hogy miről szól az előadás, valószínűleg nem tudnék rá válaszolni. Azt mondanám, hogy nézze meg, mert megéri. Pedig láttam. Kétszer is. Igazság szerint nincsen konkrét, leírható cselekménye. A legkülönbözőbb, legváratlanabb és  legkevésbé sem "oda illő" szereplők, események és mondatok hihetetlen, nem mindennapi színházi élményt nyújtanak.

(Fotó: Gordon Eszter, nemzetiszinhaz.hu)

Rögtön a nyitásnál az Úr mesél nekünk a hólapátolás gyönyöreiről, a havazás fajtáiról... Már itt poén poénra halmozódik, és ez az egész előadást végig kíséri. Ha mégis úgy néz ki, hogy: na most már komolyra fordulnak az események, annak humorral rögtön elveszik az élét. Ebben az előadásban ne tessék semmit sem komolyan venni, és mindent tessék komolyan venni. Mert ha úgy is látszik, hogy mindent csak kifiguráznak, olyan életigazságok fogalmazódnak meg, amik nagyon is valósak, ha az ember veszi a fáradságot, és egy kicsit belegondol.

Az Urat alakító Znamenák István egy hatalmas telitalálat. Számomra olyan volt, mintha rá írták volna a szerepet. A darab az általános istenképet - bölcs, hosszú ősz hajú, ősz szakállú öregember - úgy, ahogy van a feje tetejére állítja a középkorú, kopasz, kövérkés, hátfájós karakterrel, aki, eltekintve attól a ténytől, hogy ő az Úr, a mindennapi emberek problémáit közvetíti a nézők felé.

Molnár Piroska a királynő szerepében szintén nagyon jól játszik, ami mondjuk egyáltalán nem meglepő, nagyszerű színésznő. Mély átéléssel, és rendkívüli humorral formálja meg a karaktert. Én nagyon megszerettem az ő játékát, itt is, élvezet nézni.

Amál... Hogy ki is Amál? Talán ő maga sem tudja. Még meg is kérdezi, hogy mit keres ő a darabban. Nem is lehet azt így beskatulyázni, ez nem az a fajta történet. A legközelebbi tipp talán a "királynő segítője, szolgája" lenne, ha valahogy meg kéne határozni. Az ő szerepét Söptei Andrea játssza, szintén remekül.

Rába Roland hol angyalt játszik, hol Zrínyi Péterként rohan át a színen, hol pedig a háttérben szolgáltatja a hangeffekteket... Nem kell ám itt semmin sem meglepődni. Sem akkor, amikor kiskalapáccsal üti a kardját, amelyet a nem létező kardhüvelyből ránt elő, sem akkor, amikor az illető szereplő feje leesik az ölébe, és azt a kezében tartva kezd beszélni... hogy csak néhány példát említsek. Nem szeretnék minden poént lelőni. :)

Sokáig úgy tűnhet, több szereplője nincs a darabnak. Azonban az első sorban két hely is foglalt... minden előadáson. Az egyik ülőhelyről időnként valaki megszólal, vagy felugrik, sok néző megrökönyödő, rosszalló pillantásától kísérve. De egyszer csak az illető "beszáll" a darabba: feláll, hanyagul nekidől a magasított színpadnak és a közönség felé fordul. Kiderül, hogy ő nem más, mint a Fiút játszó Szabó Kimmel Tamás.

Ám a meglepetéseknek itt sem szakad vége. Ez után nem sokkal a színészek egyszer csak szövegkönyvekkel kezdenek mászkálni a színpadon, és "olvasópróbát tartanak". A későbbiekben egyre inkább azt a látszatot keltik, hogy az egész előadás félkész: arról beszélnek, hogy kinek mi a szövege, hogy mondja, kit játszik, még a smink is a színpadon készül, mindenki számára látható módon, sőt, időnként még a szerzői utasításokhoz is szkeptikus megjegyzéseket fűznek a szereplők. Egy ízben a királynő (Molnár Piroska) még ki is fakad, hogy mi ez az egész, hogy miről szól egyáltalán a jelenet? És ez végig a darab maga. Viszont máskor meg úgy működik, mint bármelyik másik "átlagos" mű.

A másik foglalt helyen ülő ember szerepe nem mindig derül ki, és a legtöbb előadáson azt gondolhatjuk, hogy csak egy néző. Pedig nem. A darabba teljes mértékben beleillik, hogy a súgó is tökéletesen látható és hallható a nézők számára is. Amikor második alkalommal láttam, Söptei egy helyen belekezdett egy mondatba, aztán hirtelen kiszólt a az első sorban lévő súgónak, hogy "még nem ez jön... mi jön?". Természetesen rögtön jött a segítség: a "súgás", és minden ment tovább. Egy a zseniális rendezői megoldások közül. Tűnhetett volna bakinak is (ami volt), de ugyanúgy megtervezettnek is ebben az előadásban.

Szintén a második alkalommal történt, hogy a Fiú (Szabó Kimmel Tamás) az egyik jelenetben megsebezte az ujját, és amikor látta, hogy nem akar egyhamar elállni a vérzés, szimpla egyszerűséggel zsebkendőbe csavarta, miközben természetesen játszotta a szerepét, és egyáltalán nem zökkentette ki egy ilyen kis apróság. Szintén ekkor történt, hogy a zsebéből kiejtett valamit, de következő adandó alkalommal felvette, mikor arra járt, mintha minden, minden az előadás része lenne. Nekem is csak azért tűntek fel ezek a dolgok, mert egyszer már láttam előtte. Másodszor a szüleimmel néztem, és anya azt mondta, hogy ő azt hitte, ez mind direkt volt.

A fiatal színész tehát a Hamlet után itt is bebizonyította, hogy zseniálisan játszik. Nagyszerűen alakítja a Fiút, aki az összes külcsín ellenére egy tipikus apa-fiú kapcsolatba beilleszthető kérdést vet fel. Az összes szereplő közül ő áll talán a legközelebb a nézőkhöz, nem is véletlen, hogy a közönség soraiból lép elő. És hozzá kell tenni, hogy ő az egyetlen szereplő, aki a "földön jár". A magasított színpad, a "felsőbb szféra" körül,  és előtte, ahol a nézők ülnek, csak a Fiú mozog az egész előadásban. Ez a közvetlenség természetesen a Gobbi Hilda színpad varázsához tartozik. Nagyon jó a színészek játékát csupán egy-két méteres távolságból nézni. Ami a Nagyszínpadon nem lehetséges, az itt igen.

A dráma írójától, Esterházy Pétertől, ez az első mű, amivel találkoztam. Nagyon tetszett a stílusa, a humora, az időnként groteszk ábrázolásmódja, ami az egész darabot meghatározza, és a rengeteg vendégszöveg, amik ezekben a szituációkban teljesen más értelmezést nyerhetnek, mint eredeti környezetükben. Mellette természetesen meg kell említeni Gothár Pétert, a darab rendezőjét. Az előadás tele van fantasztikus ötletekkel, és bravúros megoldásokkal. Elég csak megemlíteni, hogy valakinek a feje tényleg leeshet a helyéről. :)

Próbálom abbahagyni az előadás körülírását, merthogy a lényegétől igencsak messze járok, és még közel sem írtam le mindent, de azt hiszem talán ennyi elég is. Ebben a darabban rengeteg minden van még, sokkal több, mint amennyi "normális" esetben beleférne egy 1 óra 45 perces előadásba. Talán még annyit mondanék, hogy nem tudom, hogyha valaki nagyon mélyen vallásos, hívő ember, az mennyire venné magára, mennyire venné sértésnek a művet, szerintem hozzáállás kérdése, de én személy szerint nagyon élveztem. Főleg második alkalommal, mert akkor több mindent értettem, de persze van még bőven mit átgondolni. De mi a színház dolga, ha nem az, hogy kérdéseket vessen fel? Véleményem szerint az a jó előadás, ami elgondolkodtat, ami eszedbe jut jóval a darab megnézése után is. Ez ilyen. És nem mellesleg szórakoztat is. Érdemes megnézni...

Ez lenne a zárszó. De persze, ez inkább egy újabb ok a keserű fogcsikorgatásra azoknak, akiknek nem sikerült idáig megnézniük, mert amennyire tudni lehet, jövő évadtól ez sem lesz látható a Nemzeti színpadján, és az utolsó májusi előadásra jegyet szerezni a lehetetlennel határos...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.