Abban mindig - már akkor, mikor elkezdtünk járni a Nemzetibe - biztosak voltunk, hogy egyszer valamit a zsöllyéből fogunk megnézni. Kicsit álomszerű volt a dolog, egyfelől úgy gondoltuk, esélyünk sem lesz oda jegyet venni (persze akkor még eszünkbe se jutott, hogy órákat fogunk az ajtó előtt sorban állni :) ), másfelől meg oda a legdrágább jegyek szólnak, mi meg általában spórolni próbáltunk (ez lényegében a balkon szélét jelenti, középre is talán csak kétszer vettünk jegyet). És mégis, egy szép, napfényes és rendkívül hideg március 4-ei reggelen - szűk 6 óra sorban állás és várakozás után :) - kezünkben egy-egy, a zsöllye harmadik sorába szóló jeggyel jöttünk ki a Nemzeti ajtaján. Így hát ma délután - igen, délután, ezt bennem pénteken, a Tragédia után tudatosította Alkméné - a zsöllye harmadik sorából nézhetjük meg az Angyalok Amerikában című előadást. Harmadszor fogjuk látni, és még van jegyünk egy negyedik alkalomra is, de egyértelműen ez lesz a "csúcs". Korábbi előadásokon (pl.: a pénteki Tragédián, vagy még korábban a Hamleten) már próbáltuk belőni magunknak azt a harmadik sort, nézegettük, hogy "Úristen, de közel leszünk'". Már szemezgettünk a zsöllye felé vezető ajtóval is, ma már végre majd be is mehetünk rajta. :)

Szóval vigyázz zsöllye, mert jönnek a 3jegyesek!! :)

IMAG0296.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://3jegy.blog.hu/api/trackback/id/tr985250079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása