A Színházkolónia.hu levélinterjúja a blog szerkesztőivel.

Anna, Dóra és Fanni - vidéki középiskolások. Márciusban és áprilisban is elsők voltak a nemzetis sorban álláskor. Tudják, melyik színész jár motorral, és azt is, kinek van a legjobb bőrdzsekije. Saját félretett pénzükből vásárolták meg a színházjegyeket. Lenyűgöző rajongásukból várakozó szomszédaik is részesültek az est folyamán. Vasárnap kora reggel találkoztam velük, frissek voltak, lelkesek és nagyon tiszteltre méltók. Friss levélinterjúnk következik!

(Fotók: Puska Judit / saját)

1. Mikor és hogyan jutottatok el először a Nemzetibe?

Anna: Én a tavalyi évad (2011-12) novemberében jutottam el először. A Három nővért néztük a sulis diákbérlettel. Úgy voltam ott, hogy addig azt se tudtam, ki az az Alföldi Róbert… A karzaton ültünk, de még onnan is elsőre beleszerettem a helybe, az előadásba. Abban a bérletben amúgy olyan előadások voltak még, mint a Hamlet és Az ember tragédiája.

Fanni: Jómagam szintén az előző évadban voltam először diákbérlettel. Köszönet illeti ezért a magyar tanárunkat, lényegében rajta keresztül jutottunk el a színházba, aztán önállósultunk. :) Én azért tudtam, ki az az Alföldi Róbert, és már akkor is nagyon szerettem.

Dóra: Nekem egy évet kellett várnom az „elsőre”. 2012 májusában vettem meg az első bérletet - a 2012-13-as évadra (160 iskolatársammal együtt) -, de nem bérletes volt az első előadásom. Egy véletlen folytán sikerült jegyhez jutni: a 2012. október 20-i Egyszer élünk… c. előadásra ugyanis nem tudtak minden jegyet eladni a hosszúhétvége miatt. Így a magyartanáromon keresztül kedvezményes balkoni (!) helyhez jutottam.

2. Milyen rendszerességgel látogatjátok a színházat?

Anna: Tavaly (2011-12) még csak három előadáson voltunk, a bérleteseken. Az idei évadban eleinte havi 2-3 alkalomra gondoltunk, de ahogy jöttek a hírek a váltásról, ez a szám megugrott: volt, hogy kilencszer mentünk egy hónap alatt. Mindent látni szeretnénk. :)

Dóra: Ahhoz képest, hogy ezelőtt évente egyszer-kétszer jutottam el színházba, mostanában kifejezetten sokat járok. :) Amióta megtudtuk, hogy mi lesz az előadások sorsa, azóta hetente 2-3 alkalommal is bevonatozunk Pestre. Eléggé nehéz anyagilag bírni, de megéri!

Fanni: Hát igen, az idei évadban - főleg a második felében – kissé besűrűsödött a program. Átlag heti két alkalommal bejárni vidékiként azért nem a legegyszerűbb, de egyáltalán nem bánjuk. Legfeljebb a pénztárcáink. :)

3. Miért jó ez nektek? :)

Anna: Mert imádjuk, és már el sem tudnánk máshogy képzelni. Az egész egy élmény: beutazni, várni az előadást, aztán maga a darab, majd a taps, és a várakozás a művészbejárónál. Nem tudom, mit fogunk csinálni a nyáron, szerintem színházelvonási tüneteink lesznek … :)

Dóra: Nem tudom megfogalmazni. Egyszerűen imádok oda járni! Beszippantott a Nemzeti-hatás :)

Fanni: Nagyon megszerettük a színházat, a társulatot, az előadásokat. Minden alkalommal, amikor odamegyünk, fantasztikusan érzem magam. Ezt én sem tudom rendesen elmagyarázni, egyszerűen csak imádom.

4. Mit ad nektek a Nemzeti?

Anna: Élményt, emlékeket, kérdéseket, gondolatokat. Megszerettetett velem olyan drámákat, amelyek az elolvasás után nem tetszettek, például a Csongor és Tündét, vagy a Bánk bánt. Rengeteg embert ismertünk meg: a színészektől kezdve az ott dolgozókon át a hozzánk hasonló színházőrültekig. És végérvényesen függővé tett, most már nem tudnék színház nélkül létezni.

Dóra: Átfogalmaznám a kérdést: mit adott? A színház szeretetét. Megfogott a varázsa, az aktualitása, a real-time érzés (… és így lettem filmőrültből színházőrült). 

Fanni: Az elmúlt két évben rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam. Amióta a színházba (jelen esetben a Nemzetibe) járás rendszerré vált, egyszerűen nem értem, hogy tudtam eddig színház nélkül meglenni. Az előadások fontos dolgokra világítanak rá, mindig sok kérdés merül fel bennem velük kapcsolatban, és szerintem az egyik, vagy talán a legfontosabb, hogy gondolkodjunk.

5. Mi a legkedvesebb élményetek a Nemzetihez kapcsolódóan?

Anna: Ez nehéz kérdés, nem tudnék választani. Igazából minden előadás, minden találkozás kedves. Talán azt emelném ki, amikor decemberben Fannival bejöttünk „kiskarácsonyozni”, és először találkoztunk a színészekkel a színpadon kívül. Együtt díszítettük a fát és hármukkal – Martinovics Dorinával, Gáspár Katával és Farkas Dénessel – együtt kártyáztunk. Óriási élmény volt, híres színészekből sokkal közelibbé, emberibbé váltak.

Fanni: Rengeteg kedves élményem fűzödik a Nemzetihez, nincs legkedvesebb. Nagyon szerettem, amikor decemberben a társulattal lehetett karácsonyozni, vagy amikor jegyekre vártunk a főbejáratnál. Szeretem, amikor aláírásra várunk a művészbejárónál. Szeretem az előadásokat és a színészekkel való találkozásokat... Ez mind együtt a legkedvesebb élményem.

Dóra: Számomra a legkedvesebb élmény az volt, amikor 2012. december 27-én este Kvartett után találkoztunk Alföldi Róberttel. Azt hiszem, ez volt életem eddigi legjobb pillanata, amikor a taxihoz sietve ránk nézett, és annyit kérdezett: „Rám várnak?” Aztán visszafordult, és aláírta a füzeteinket, meg a pólómat, amit erre az alkalomra csináltattam. :) Azóta már többször találkoztunk vele is, meg másokkal is, de az az este igazán különleges volt.

6. Mi a legviccesebb esetetek?

Anna: Ebből is volt pár, de számomra egyértelműen az, amikor László Attilától kértünk aláírást, aki ezen teljesen meglepődött, hirtelen azt se tudta, mit írjon. Nagyon aranyos volt, sőt, még ő köszönte meg, hogy aláírást kértünk. :)

Dóra: A legviccesebb talán az volt, amikor Mohácsi István beleírta az aláírós füzetembe, hogy jó a kabátom, és hogy soha ne vegyem le. :)

Fanni: Megintcsak nincs LEGviccesebb eset, nem szeretek így kategorizálni. Voltak igencsak mulatságos események. Például, amikor a színészek meglepődnek azon, hogy tőlük kérünk aláírást, vagy amikor egy tyúknak köszönhetően a Szent Johanna c. előadás tizedik percében már tapsolt a közönség... :)

7. Kitől nincs még autogramotok? Hogyan szereztétek az eddigieket?

Anna: Molnár Piroskától, Tompos Kátyától, Rába Rolandtól, Előd Álmostól, és még néhány színésztől sajnos eddig nem sikerült autogramot kérni. Az eddigiek nagy részét a művészbejárónál állva szereztük, kivéve azokat, amiket még a decemberi karácsonyozáson. Ez az aláíráskérés általában úgy néz ki, hogy álldogálunk a művészbejárónál, majd – mivel én vagyok a „legbátrabb” – én megyek oda és szólítom meg azt, aki épp kijön. Az első ember, akit a művészbejárónál kellett elkapni, Szabó Kimmel Tamás volt, őt karácsonyozás után, mikor Hamletre jött, akkor szólítottuk le :) Nagyon rendes volt, mint ahogy mindig mindenki, egyáltalán nem zavartuk (legalábbis nem mutatta... :) )

Fanni: Most már elég sok van, de a felsoroltakon kívül nincs még például Marton Róberttől, Murányi Tündétől, Gergye Krisztiántól. És nincs Törőcsik Maritól, mert sajnos már nem tud írni, de vele van közös képünk. :) Hogyan szereztük az eddigieket? Nem is tudom. Valahogy arra lettünk figyelmesek, hogy érdekes módon a művészbejáró környékén elég gyakran mászkálnak színészek... :) De az aláírások a történetük miatt lesznek fontosak és értékesek. Biztos, hogy sokkal kevésbé értékelném az autogramot, ha közvetve kapnám. Szeretem, hogy személyesen találkozunk a művészekkel.

Dóra: Én az eddigi aláírásaim mindegyikét a művészbejárónál töltött órák (...) alatt szereztem. Hogy kitől nincs még? Azt tudom, hogy kitől van :)

8. Fogtok járni továbbra is a Nemzetibe?

Fanni: Egy ideig biztos nem. Jövő évadtól – bepótolva hiányosságainkat – elkezdjük sorra látogatni a többi színházat, nagyon sok mindent szeretnénk látni. Tehát egészen biztosan nem leszek rendszeres nézője a Nemzeti Színháznak, de sokan maradnak a társulatból, akiket szeretnék látni még színpadon.

Anna: Ilyen rendszerességgel biztosan nem, de esélyt fogok adni az új Nemzetinek is. Maradnak olyan színészek, akiket továbbra is szeretnék látni játszani, ha máshol nem, akkor itt. De éjszakákat sorban állni a jegyekért nem fogok.

Dóra: Szerintem az elkövetkezendő pár évben nem nagyon fogok a Nemzetibe menni. De tervezzük, hogy a jövő évadtól meglátogatjuk a Katonát, a Bárkát, az Örkényt, a Jurányit... Ki tudja? Oda megyünk, ahol jó előadás van.

9. Hány órát aludtatok vasárnap a nagy sorban állás után?

Anna: Én 9-et. Nem feküdtem le rögtön, amikor hazaértem.

Dóra: Az áprilisi 31 órás ébrenlét után kb. 15 órát aludtam, de még így, több nap után is érzem a fáradtságot....

Fanni: Ne feledjük, hogy nekünk utána még haza kellett utazni, szóval nem dőlhettünk rögtön az ágyba. Nekem sikerült délután 4 órát aludnom, aztán még 10-et. :)

10. Hogy bírtátok ki a márciusi sorban állást? Mi volt a módszeretek?

Anna: Elég nehezen. Sokáig csak hárman voltunk, hidegebb volt, és erre nem készültünk fel annyira, mint most. Időnként ugráltunk, helyben futottunk, vagy körbesétáltuk a házat, hogy ne fázzunk. Igazából az utolsó óra volt a legnehezebb, legalább kétszer annyinak tűnt, mint az addigi várakozás.

Fanni: Márciusban sokkal kevesebbet vártunk az ajtónál, „mindössze” hat órát. Vittünk mindent, amire szükségünk lehetett, leszámítva az öltözékünket, ugyanis hidegebb volt, mint amire számítottunk. De ettől eltekintve nem nevezném ezt sem olyan dolognak, amit „ki kellett bírni”, sem pedig sorban állásnak, hiszen a sor állt mögöttünk. :)

Dóra: A módszerünk kissé bonyolult, mert több szempontot is figyelembe kellett vennünk (prioritás, korlátozások, időpont, várható érdeklődés, ár), de az biztos, hogy ez egy nyerő taktika volt, hiszen a két alkalommal összesen 102 jegyre volt jó. :)

+1. Melyik az öt legkedvesebb előadásotok?

Anna: Jajj, ez nagyon nehéz! A Három nővér egyértelműen a kedvenc, tökéletes kezdés volt, már aznap este tudtam, hogy muszáj lesz újra látnom.  De a Hamlet és Az ember tragédiája is biztos benne van, mert azok voltak az elsők, azok szerettették meg igazán a színházat. Aztán benne van még az Angyalok Amerikában is, a Náthán gyermekei, az Egyszer élünk..., és itt fel tudnám sorolni a teljes repertoárt. Nincs olyan előadás, amit ne imádnék. Mindig épp abba szeretek bele, amit legutoljára láttam. :)

Fanni: Ismételten mondom, nem szeretek „leg”-eket, meg sorrendeket állítani, minden előadás más. Ha mégis muszáj ötöt mondanom, akkor legyen a Hamlet, az Egyszer élünk..., az Angyalok Amerikában, a Tragédia és az Én vagyok a Te. De nekem is mindig az a kedvenc, amit utoljára láttam. És megemlíteném, hogy ebben nincs benne a Mephisto, a Vadászjelenetek és még néhány, mert még nem néztük meg.

Dóra: Nekem az abszolút kedvenc az Angyalok Amerikában, de az első ötbe (osztott helyezésekkel...) beletartozik az Amphitryon, a Hamlet, a Három nővér, a Hazafit nekünk, a Kvartett, a Sirály, a Tartuffe, az Egyszer élünk..., a Velencei kalmár, a Náthán gyermekei, a Bánk bán, és Az ember tragédiája is. :) Sorrendet ezek között nem tudok felállítani, mindegyik másért csodálatos!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.