... csak gyere érte, és vidd."

Csehov. Sirály. Nemzeti Színház. Alföldi-rendezés.

(Fotó: Znamenák István, nemzetiszinhaz.hu)

Ne várjon senki kritikát, elemzést, tanulmányt, vizsgálatot. Az érzéseimet szeretném megosztani, amik az előadás előtt/alatt/után/óta kavarognak bennem.

Kétszer láttam az előadást. A két alkalom között 1 hónap telt el. Ez alatt az 1 hónap alatt volt időm átgondolni, elolvasni, utánaolvasni. Második nézésre döbbentem rá, hogy milyen végtelen fájdalom van ebben a darabban. Emberi sorsok, kapcsolatok, szerelmek, szenvedélyek, életek teljes katasztrófája. Az előadás pedig nem próbál elmenni ezek mellett. Nem próbál eltitkolni semmit, nem akar szépíteni vagy finomítani a dolgon. Ábrázol, a csehovi szöveg legbenső titkaihoz nyúl vissza, miközben egy pillanatig sem veszíti el a jelent.

A kezdés gyakorlatilag az előadás ikonja lett: a színészek veszik el a kabátokat. Ez egyrészt vicces, mert ritkán mondhatja el az ember, hogy "Szarvas József elvette, Földi Ádám visszaadta. Legközelebb meg Tenki Réka elvette és Kulka János visszaadta". Másrészről elgondolkodtató is, hiszen a rendezőnek bizonyára célja volt ezzel. Vajon mi lehetett a célja? Szerintem ez is egy eszköz arra, hogy elmossa az éles határokat az előadás és az életünk között. Az egész nem is kezdődik el igazán: azzal indul, hogy Mása fel-alá járkál, közben lazán rágózik, és mindenkit biztosít arról, hogy "Mindjárt kezdődik az előadás". Majd egyszer csak elkezdődik. Aztán Mása a végén elmondja a monológot, és szinte még be sem fejezi a mondatot, amikor levesz egy kabátot a fogasról, és bemondja a számát. Vége. Vége? Vagy csak most kezdődik? 

Utólag belegondolva nagyon furcsa, hogy a közönség sokszor nevet. Sőt, kacag. De min is nevetünk? Persze, vannak vicces jelenetek. Például amikor Arkagyina odaad az egyik nézőnek 1 rubelt (tényleg orosz aprópénz, ellenőriztem...), azzal az utasítással, hogy "Osszátok szét". Vagy mikor Samrajev egy régi történetet mesél, melynek csattanója: "Bravó, Sylva!". Vannak kis epizódok, amelyek mulatságosak.

Ez olyan előadás, amely később "üt".

Csak később átgondolva lesz súlya például Mása és Medvegyenko kapcsolatának. Ebben egy erős kettősség van: a darab viszonyai közül eleinte ez a legreménytelenebb (Mása egyértelműen elutasítja a darab elején a szegény tanító közeledését, hiszen a lány szerelmes Trepljovba), ennek ellenére ez végződik a "legboldogabban", házassággal. Az érzelmekre azonban nem lehet hatni egy gyűrűvel. És egy boldogtalan házasságnál kevés rosszabb dolog van...

A mű egyik mellékszála Mása és Trepljov kapcsolata. A lány olyan visszahúzódó, csendes, félénk módon szereti a kezdő írót. Később, amikor a fiú karierrje felfelé ível, már szinte szégyelli magát, amiért érez iránta valamit. Trepljov természetesen nem viszonozza érzéseit, ő Nyináért rajong. Nyina, a falusi lány tele élettel, álmokkal. Aztán tele szerelemmel. Amikor találkozik Trigorinnal, a befutott íróval, első látásra beleszeret (és elhagyja Trepljovot). Ez azonban nem kölcsönös. Trigorin egy dolgot szeret igazán: horgászni.

Az idősebb generáció tagjai között is találunk ilyen megrendítő románcokat. Arkagyina (Trepljov anyja, híres színésznő) sajátos módon szereti Trigorint. Olyan érzése van az embernek, mintha az ideális fiút keresné, az ideális gyermeket. Eközben Dorn, a helyi orvos is minden nő fejét elcsavarja. Főleg Polinára van nagy hatással, de ő pedig Samrajev felesége (kettejük gyermeke Mása, Samrajev Szorinnak a jószágigazgatója). Szorin (Arkagyina bátyja) igazán nem szerelmes senkibe, talán csak Nyina tetszik neki.

Az idősebb és a fiatalabb karakterek szerelmei között párhuzamokat is láthatunk. Mása és Medvegyenko boldogtalan házassága kísértetiesen hasonlít Polina és Samrajev kapcsolatához. Mind a kettő inkább mondható együttélésnek, egy házban létezésnek, kényszerű családalapításnak; mintsem boldog és kiegyensúlyozott házaséletnek. Trepljov és Mása viszonya pedig olyasmi, mint Dorn és Polina köteléke: gyakorlatilag nem létezik. Csak a nő szeretne valamit, de ő is inkább csak halkan, az álmaiban, hiszen férjezett.

Csehov Sirálya tehát a kapcsolatok, a szerelmek, a viszonzatlan szerelmek drámája. Ugyanakkor van benne más is: színház. Méghozzá új, modern, alternatív, független, kortárs, az ideákkal szembemenő, az egyéniségre építő, a formákkal játszó, az érzelmekre ható színház. És mintha Csehov a jövőbe látott volna: egy nagyobb hatalom, egy anya elnyomja a fiú álmait, törekvéseit. Elbukik az újszerű, nem klasszikus értelemben vett színjátszás. Milyen ismerős...

A színészek is érzik, hogy itt nem csak a Sirályt adják elő. Itt a Nemzetit adják elő. Ezért történhet meg az, hogy mindenki 120 százalékot belead, mindenki tehetsége legjavát nyújtja. Az előadás nagy valószínűséggel tiszavirág-életű lesz: január 12-én volt a bemutató és július 1-én érkezik az új igazgató...

A darab egyik főszereplője Arkagyina. Básti Juli színésznőként tökéletesen alakítja a színésznőt. A (csehovi tagolás szerinti) második felvonás elején egy erős zenei aláfestésre vonul be. Ott érezzük igazán, hogy milyen nagyszerű: egyedül bejátssza az egész színpadot. Arkagyinaként megmutatja a karakter minden oldalát: távolságtartó anya, fukar díva, féltékeny szerető, önző testvér, büszke színésznő. 

Trepljovot Farkas Dénes játssza. A pályakezdő íróként és rajongó szeretőként is csalódó fiút teljes átéléssel jeleníti meg. Szépen kezeli a karakter hirtelen fellángoló indulatait is, az arcjátéka rendkívül lenyűgöző. Jól ábrázolja a lélekállapotokat, amik odaáig vezetnek, hogy végül gyilkosságot és öngyilkosságot követ el.

Szorin szerepében Blaskó Pétert láthatjuk. Különösen tetszik, ahogy a végén "a halálán van". Nem olyan könnyű szerep, de Blaskó számára nem kihívás.

Nyinát Tompos Kátya alakítja, ő a Sirály. Jól passzol a szerepéhez az orosz kötődés, könnyedén veszi a kihívást: oroszul mondja el a Nyina-monológot. A darab során ő is átalakul Nyinával együtt, álmodozó színésznőből egy törött szárnyú sirály lesz. Csehov drámájában Nyina nem hal meg, de a nemzetis előadásban Trepljov lelövi. Játszhatna úgy is, hogy érződjön a játékában az utolsó pillanat közelsége. Ő mégis a végsőkig fenntartja a látszatot, a boldog befejezés látszatát. De ez ma nem így van, ma nincs boldog vég...

Samrajevet Szarvas József játssza. Vicces, szórakoztató, ahogy kell. Ő a darab egyetlen boldog karaktere. És erre jó választás Szarvas József, látszik rajta, hogy megtalálta az összhangot a szereppel.

Polina szerepét Nagy Mari hozza, a tőle megszokott szuper formában. Törékeny nő, aki semmi másra nem vágyik, csak egy szerető férjre, és egy szerető férfira. Még ha ez a kettő nem is egy személy...

Mása szerepében Tenki Rékát láthatjuk. Nem tudom, hogy direkt lett ilyen, vagy véletlenül sikerült így, de nekem végig az volt az érzésem, mintha egy emóst játszana. És ezzel még egy dolog felkerült arra az amúgy is hosszú listára, amelyen a jelenkorra utaló áthallásos képek vannak.

Medvegyenkót Fehér Tibor játssza. A szegény tanítóval szerintem minden tanár végzettségű néző azonosulni tud. A pattanásosra sminkelt szerencsétlen fiú mellékszereplő ugyan, de szerepe minden pillanatában kiváló.

Dornt, az orvost Kulka János alakítja. Mindig is nagy kedvencem volt, de ebben a szerepben egy egészen új oldalát mutatja meg (többnyire negatív karaktereket játszik - Roy Cohn, Van Gogh -, de Dorn egy viszonylag pozitív, jó kedélyű ember). A belépője fantasztikus: egy kellemes zenei aláfestésre megjelenik a nézőkkel pontosan szemben az ajtóban. A kalapja lazán félrecsapva, ő pedig cinkos mosollyal körbekacsint. Szerintem az egyik legjobb belépő, amit valaha láttam. :)

Trigorint Földi Ádám játssza. Már több szerepben is láttam a Nemzeti színpadán, azokhoz képest ez egy mellékszerep. De mégis kiválóan játszik, van benne valami szerethető (még azok után is, hogy tudjuk, elhagyta Nyinát, és visszament Arkagyinához). Külön érdekesség, hogy mikor először néztük az előadást, Trigorin második belépőjénél Harperrel nem bírtuk ki, hogy ne mosolyogjunk össze. Egyszerű kelléknek tűnik Trigorin nyakában a rókabunda-sál, de azoknak, akik látták a Kvartett c. előadást, szinte ordít a hasonlat... Ha Trepljov az író szócsöve, akkor Trigorin pedig a rendező gondolatait közvetíti... És milyen igaz! Egy-egy mondatánál az volt az érzésem, mintha a rendező, Alföldi Róbert is ott állna a színpadon, és mondaná Trigorinnal együtt (vagy helyett, hiszen néhány éve a Bárka Színházban pont ezt a szerepet játszotta a Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatója).

"De hát én nemcsak tájképfestő vagyok, hanem állampolgár is, szeretem a hazámat, a népemet, érzem, hogy - ha író vagyok - kötelességem a népről, szenvedéseiről, jövőjéről, a tudományról, az emberi jogokról s a többiről beszélni."

Zárásként illik mondanom, hogy aki teheti, nézze meg az előadást. Azonban sajnos el kell mondanom azt is, hogy egyszerűen lehetetlen jegyet venni rá. A legutóbbi jegyvásárlás alkalmával gyakorlatilag 5 perc alatt fogyott el az összes jegy mind a négy áprilisi dátumra... Ezek után már csak abban reménykedhetünk, hogy megoldódnak a jogi kérdések, és kiadják DVD-n. A felvétel már megvan!

Végül még annyit:

Ha valaha kell majd neked a létezésem (az a csodálatos dolog, amit hosszú évek során felépítettünk, és amely oly jól működik, amelyben mind együtt lehetünk, és mindannyian boldogok vagyunk - még azok is, akik szerelmesek), akkor ne gyere érte, és ne vedd el tőlünk ilyen tisztességtelen módon!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.