Mindenki ismeri az ókori görög/római mondák visszatérő motívumát: az olümposzi isten beleszeret a földi halandóba, egy-két éjszakát együtt töltenek, aztán az isten hazamegy, a szerencsés (?) evilági pedig felneveli közös gyermeküket. Ilyen "félvér" félistenek például Perszeusz, Akhilleusz, Helené, Romulus, Remus és Héraklész is. Ez utóbbi anyja a monda szerint Alkméné, apja pedig maga Zeusz (latinosan Jupiter). 

Héraklész (avagy Herkules) fogantatásának éjjeléről és az ezt követő zűrzavarról szól Heinrich von Kleist német író Amphitryon című drámája (Amphitryon halandó hadvezér, Alkméné törvényes férje). De valóban csak erről szól?

(Fotó: Horváth Judit, nemzetiszinhaz.hu)

A történet egyszerű: adott egy szép, fiatal nő (Alkméné), és adott egy isten (Zeusz/Jupiter - a darabban többször váltogatják), aki unatkozik a házsártos felesége mellett (Héra/Juno). Ezért úgy dönt, hogy szól az Éjszaka és a Hajnal isteneinek, hogy kicsit húzzák el ezt az éjjelt. Addig ő Merkúr/Apolló társaságában leszáll a földre, és meglátogatja Alkménét. A probléma csak az, hogy Alkméné rendkívül hűséges teremtés. Jupiter kénytelen cselhez folyamodni: Amphitryon alakját veszi fel, és így magáévá teszi az asszonyt. Majd reggel - néhány kétértelmű mondat kíséretében - otthagyja. Később még vissza-visszatér, csak úgy szórakozás gyanánt; hiszen Amphitryon hazaérkezik a több hónapos háborúból, és a felesége azzal fogadja, hogy milyen jó volt az ágyban előző este. Jupiter a helyzet abszurditását kihasználva még egy kicsit megkavarja a dolgokat. Ezzel párhuzamos mellékszál Merkúr és Sosias (Amphitryon szolgája) története: Merkúr puszta szórakozásból felveszi Sosias alakját, és ezzel nem csak Sosiast, de Charist, a feleségét is az idegösszeomlás szélére sodorja. Miután az istenek kielégítették vágyaikat (minden szempontból), felfedik kilétüket, és otthagyják a megsemmisült halandókat a porban, miközben ők maguk elégedetten visszatérnek az istenek birodalmába.

Egy halhatatlan istenben valószínűleg nem hagy mély nyomot egy ilyen egyéjszakás kaland (mint azt a mondákból tudjuk, nem ez volt az első, és nem is az utolsó a legfőbb olümposzinak...), azonban egy halandó teremtés egész életére rányomja a bélyegét. Jupiter azzal köszön el, hogy kijelenti: ne aggódj Amphitryon, fiad fog születni. Ez a fiú lesz majd Héraklész, aki finoman szólva sem nevezhető Amphitryon ágyéka gyümölcsének...

Hogyan lesz ebből a szövevényes, istenes-halandós, ókori(nak tűnő) történetből egy elképesztően jó 2 óra 10 perces egyfelvonásos (!) darab? Kell hozzá egy fantasztikus színészgárda, egy kreatív rendező (Gothár Péter), egy jó fordító (Forgách András nyomán Gáspár Ildikó), és néhány váratlan megoldás (jelmez - Tihanyi Ildi, díszlet - Gothár Péter).

Mi az előadást március 28-án tekinthettük meg (egy lottóötössel felérő szerencsének köszönhetően sikerült jegyeket szereznünk...). Megpróbálok röviden mindenről beszámolni. Először a színészekről szólnék pár szót.

Amphitryont Nagy Zsolt játssza, szerintem nagyon jó választás erre a szerepre. Nagyon jól megtestesíti a férfit, aki szereti a feleségét, de könnyen felkapja a vizet, és féltékeny dühvel támad rá mindenkire. Az istenek által megkavart helyzettel először akkor szembesül, mikor szolgája, Sosias magyarázza neki, hogy "kijöttem, rátámadtam magamra, aztán elküldtem magamat a fenébe". Nagy Zsolt jól adja az értetlen, ingerlékeny hadvezért.

Sosias szerepében Znamenák Istvánt láthatjuk. Ő az abszolút telitalálat. Tökéletesen játssza a szolgát, aki szinte beletörődik abba, hogy őt most "sosiastalanították". Amikor a két Sosias egymás mellett ülve füvezik, Znamenák rendkívül hitelesen adja elő a beszívott, identitásától megfosztott, összezavart szolgát, aki belenyugodott, hogy már nem tudja, ki ő, és ki a másik Sosias. Tipikusan pozitív figura, akivel könnyű azonosulni.

A másik Sosiast (vagyis Merkúrt) Udvaros Dorottya alakítja. Eddig is fantasztikus színésznőnek tartottam, de itt egy új arcát mutatta meg: a könyörtelen, felsőbbrendű hatalom megtestesítője volt. Znamenák Istvánnal ketten olyan párost alkottak, hogy a néző minden további nélkül elhitte nekik, hogy ők ketten hajszálgörbületre ugyanúgy néznek ki. Kettejük civódása ugyan mellékszál volt a cselekmény szempontjából, mégis olyan elemi része az előadásnak, hogy azt kell mondjam, az adta meg az egész sava-borsát, ahogy Merkúr elszórakozott a szerencsétlen Sosiassal.

Sosias feleségét, Charist Nagy Mari játssza. Még ebben a mellékszerepben is megcsillogtatja tehetségét a törékeny színésznő. Az előadás alatt végig tájszólást imitál, ami sokat hozzátesz a Charis-karakter paraszti, egyszerű jellemvonásaihoz.

Alkméné szerepét Tenki Réka adja elő. A váltakozó színű ruhájához képes arcvonásaival is változni: a darab elején a csodálatos éjszakát átélt ifjú ara boldogsága tükröződik a szemében, majd ahogy lassanként helyére kerülnek a kirakós darabkái, úgy változik a hangulata is: először az értetlenség, majd a kétségbeesés, és végül a teljes letargia, amiért megcsalta hőn szeretett férjét akaratán kívül. Tenki Réka ebben a szerepben kész színésznőként, a szakma "nagy öregjeit" megszégyenítő módon, pazarul játszik. És teszi mindezt oly könnyedén, hogy azt hihetnénk, mintha mindig is ezt a szerepet gyakorolta volna (annak ellenére, hogy ő is, mint szinte mindenki a társulatból, egyszerre 4-5 szerepet is visz).

Jupiter pedig Alföldi Róbert. Egyfelől azért tökéletes erre a szerepre, mert magasabb, mint Nagy Zsolt. Ebből adódóan több olyan helyzet is előáll, amikor Alkméné nem érti, hogy miért van egyszer szemmagasságban "Amphitryonnal", másszor pedig magasabb nála. Másfelől pedig... a Nemzeti Színház leköszönő igazgatójának szájából hallani a hatalommal, erővel, és befolyással kapcsolatos mondatokat - erre mondom én azt, hogy rá írták a szerepet. Harmadrészt pedig Alföldi Jupitere egy egészen különös hatást vált ki a nézőkből. Az előadás végén az istenek egy lépcsőn másznak vissza a saját világukba. A "normális" helyzet ebben a pillanatban az lenne, hogy Jupiterhez, mint negatív karakterhez viszonyulunk; mint az istenhez, aki cserbenhagyta a nőt, akit állítólag szeret. Ezzel szemben számomra a történet végkicsengése az volt, hogy Jupiter az isten, aki csak egy szerető társra vágyott egész életében. És amikor élete legjobb szerelmi kalandja után a nő azt mondja, hogy Amphitryont szereti, akkor lélekben teljesen megsemmisülve távozik a pár útjából, otthagyva nekik emlékként a fiát, Héraklészt. Ahhoz, hogy ezt az ambivalens érzést ilyen szépen kiemelje, nagyon magas szintű összpontosítás és bizonyos fokú azonosulás is kell véleményem szerint. Meg még az a kis valami, az a megfoghatatlan, apró plusz, ami csak nagyon kevés színészben van meg. Alföldi Róbertben megvan.

Éppen ezért lett a bejegyzés címe Jupiter: a teljes előadás alatt ott lebeg a levegőben, hogy ez nem Amphitryonról szól (mint ahogyan azt a mű címe sugallja), ebben a nemzetis előadásban Jupiter érzelmein van a hangsúly (nem véletlen: az évad végén távozó igazgató utolsó szerepe ez, és nagy valószínűséggel jövőre nem fogják repertoáron tartani az előadásait. Pedig ha valami ilyen jó, attól bűn megfosztani a nagyérdeműt).

Nem tudom eldönteni, hogy melyik jelenet volt a kedvencem. Az egész előadás (annak ellenére, hogy több, mint 2 óra szünet nélkül nagyon tömör és fárasztó egyben) magas szinten pörög, és minden pillanatban jobbnál jobb poénokkal ábrázolják a nem mindennapi szituációt. Azonban, ha mégis ki kéne emelnem egy jelenetet, akkor talán azt választanám, amikor Jupiter megkérdezi Alkménétől, hogy szerinte az éjjel kivel volt: Amphitryonnal vagy Jupiterrel. Alkméné ekkor már teljesen kétségbe van esve (egy diadémot is kap az éjjeli látogatótól, amibe a J betű van vésve A helyett). Kezd ráébredni, hogy valószínűleg a főisten jött el hozzá; azt azonban nem tudja, hogy ekkor is vele beszél. Ezért amikor a hadvezér képébe bújt isten megkérdezi, hogy Alkméné ezek után kit választana kettejük közül, akkor a nő azt mondja, hogy őt, Amphitryont. Jupiter ekkor döbben rá igazán, hogy mit jelent a hűség Alkméné számára. Miért nem engedett a csábításnak egészen addig, míg azt nem hitte, hogy Amphitryonnal van. Miért az ő arcához imádkozik, amikor Jupiter nevét mondja. Jupiter szembesül a házastársi hűség erejével. Ez az előadás fordulópontja: eddig Jupiter hihette, hogy a nő viszontszeretheti, itt viszont teljesen elbukik. És miközben dühét és csalódottságát próbálja leplezni, olyan sorok hangzanak el, amelyek meghatározóak az egész továbbira nézve.

"Ah, Alkméné! Az Olümposz is
Szörnyű sivár a szerelem nélkül.
Talán enyhítheti a porba omlott
Népek imája a szív szomjúságát?
Őt  szeressék, ne azt, mit hisznek róla.
Örök fátylába burkolózva,
Szeretne egy lélekben tükröződni,
Gyönyörtől csordult könnycseppben ragyogni."

Ezt bármennyire is viccesen, szinte már a helyzetet kifigurázva adják elő, mégis olyan súlyos mondatok ezek, amelyek mellett nem lehet csak úgy egy mosollyal elmenni...

Mondanám, hogy aki teheti, nézze meg az előadást, de tudatában vagyok annak, hogy a csodával határos módon lehet csak jegyhez jutni, éppen ezért ajánlom mindenki figyelmébe magát a drámát. Nem kárpótolja a színpadi előadást, sőt... De több a semminél.

Akinek pedig sikerül jegyet szereznie, annak hasznos lehet a következő információ: a nézőtér a thébai népgyűlést idézi meg. Három oldalról öleli körbe a színpadot. Bár ezt elmondják többször is a segítők, de én is egyetértek velük: mindenhonnan egyformán jól élvezhető (kivéve talán a lócáról, ami 0. sorként gyakorlatilag a színpad alatt van; de ez a hely a későn érkezőknek van fenntartva).

Pár szót a jelmezekről, a díszletről. A jelmezek papírból vannak, könnyen szakadnak. Számomra azt jelképezik, hogy bárkiből lehet bárki más, mert az egész változtatható, kicserélhető. Akár mi magunk is lehetünk jupiterek vagy sosiasok. Kérdés, hogy akarunk-e hozzájuk hasonlóak lenni? A díszlet nagyon egyszerű, még jelképesnek sem mondanám, inkább a jelképest jelképezik... :) Aki kicsit is olvasott már a Színház gazdasági helyzetéről, az sejtheti, hogy itt bizony a spórolás is közrejátszhatott. Azonban még ebből a kevés anyagból is olyan egyértelműek a szándékok, a helyzetek, hogy nincs hiányérzetünk. Érzékien játszanak a fényekkel, a hangokkal. Merkúr verőbotján csak nehezen lehet elsőre észrevenni az apró tekeredő kígyócskát, ami az isten jelképe mitológiai körökben. Mégis, ilyen apró jelekből összeáll a történet. A kedvenc ilyen jelzésszerű képem a hajnalodást ábrázoló jelenet: egy sötét falrészletet centiről centire elönt a fény. Semmi szín, semmi forma, semmi kép. Csak egy kis játék egy lámpával és egy ernyővel. És mégis hatásos.

Számomra különösen nagy élmény volt az Amphitryon című előadás. Nem csak a jegyvásárlás nehézsége miatt is, hanem mert előtte utoljára két hete voltunk színházban, és már hiányzott a légkör. Hiányzott az az ismerős érzés, amikor beülünk a nézőtér (rendszerint) első sorába, és izgatottan várjuk, hogy a stúdiószínpadon milyen rendezői fogással indul el a darab (mivel nincs függöny). Továbbá előtte való este, "hangolódás" gyanánt elolvastam a drámát. Alapvetően ez is lehetne afféle ókori szagú, ókori jellegű, tipikus ókori történet. De nem az, hiszen ezt egy 19. századi német drámaíró írta, amelyet egy 21. századi magyar fordító fordított le, 21. századi nyelvre. És bármennyire is ellenzik egyesek a modernséget a színházban, azért valljuk be, mi is a 21. században élünk... A színház pedig pont attól olyan különleges, hogy szemtől szembe, itt és most hat (ellenben a filmmel, ami 20 év múlva is ugyanilyen lesz, és a hangsúlyok is ugyanúgy lesznek). Szóval a szöveg mai kifejezései kíváncsivá tettek: milyen lesz ezek után az előadás? Természetesen nem okozott csalódást, sőt...

Lezárásként pedig szeretnék pár dolgot kiemelni (és a válaszadás lehetőségét mindenkinek meghagyom...).

Vajon csak az ókori görög/római istenek szórakoztak/szórakoznak az egyszerű emberekkel?

A felsőbb, arisztokratikus hatalomnak tényleg kiváltsága az emberi lélek bárminemű felhasználása?

Van joga bárkinek is saját érdekeitől vezérelve, más életét kölcsönvéve tönkretenni egy harmadik életet?

A szerelem felülírja az erkölcsöt?

Vagy az istenek is pont olyanok mint mi?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.