Amikor elsötétednek a fények és felmegy a függöny, a színpad még üres és tiszta: csak az Úr áll ott egyedül, és épp "pihen", hiszen "be van fejezve a nagy mű". A fény rá fókuszál, és a színpad lassan elkezd forogni amíg beszél. Közben - egy-egy világítós játékventilátorral - megérkeznek az angyalok, először csak néma csöndben felállnak a forgószínpad szélére, a sötétben nem is látszik más csak az apró világító foltocskák. Aztán megáll a forgás, az angyalok dicsőítik az Urat, majd egyszerre felkapcsolódnak a fények: az angyalok kara énekelni és táncolni kezd. Senki ne lepődjön meg, jó helyen vagyunk, ez nem musical, nem az Operett Színház: ez a Nemzeti, ott is az Alföldi Róbert rendezte Az ember tragédiája című előadás.

(Fotó: Gordon Eszter, nemzetiszinhaz.hu)

Madách Imre műve a kedvenceim közé tartozik. Sokkal nagyobb élvezet volt olvasni, mint például Katona Bánk bánját, pedig ennek sem a legkönnyebb a nyelvezete. Valahogy sokkal közelebb áll hozzám a témája, sokkal jobban érdekel. De nem csak ezért szeretem: nagy szerepe volt ebben annak is, hogy hamarabb láttam az előadást, minthogy el kellett olvasnom.

Először tavaly januárban láttam a darabot. Karzatról néztük, ami nem éppen a legjobb hely, hiszen például az űrjelenetből semmit sem láttunk. Addig még nem ismertem a művet, csak annyira, hogy tudtam, ebből vannak az olyan idézetek, mint például  "Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!". Műismeret hiányában körülbelül a londoni színig tudtam behatárolni, hogy hol és mikor "vagyunk", de igazából ez nem is számított. Az előadás nyomán így is rengeteg kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem, anélkül is, hogy tudtam volna mi az a falanszter vagy a fagyhalálelmélet.

Idén ősszel tanultuk a drámát, és sokkal élvezetesebb volt úgy olvasni, hogy közben mindig megjelent előttem egy-egy jelenet az előadásból, és a szereplők a színészek hangján "szólaltak meg" a fejemben. Értelmeztük a darabot, sőt, a magyartanárunk még szövegfelismerő dolgozatot is íratott velünk: tudnunk kellett az egyes idézetekről, hogy ki mondta és melyik színben. :) Így hát másodszorra, december 1-jén - immár balkon középről - sokkal nagyobb élmény volt megnézni az előadást.

Tegnap pedig ismét - már harmadszor - láttam. Balkon közép első sorába szólt a - hosszas sorban állással megszerzett - jegyünk. Ez volt az eddigi legjobb hely, ahol valaha ültem, különösen az űrjelenetet volt jó innen nézni. :) A darabot nagyon élveztem, megint rengeteg új dolgot fedeztem fel benne, minden előadással egyre többet és többet érthet meg az ember. Igaz, időnként fegyelmeznem kellett magam, nehogy előre nevetni kezdjek egy-egy poénon vagy grimaszon. :)

Mint már az elején írtam, az előadás az angyalok dicsőítésével kezdődik. Énekelnek, táncolnak - egyszer még az Urat is a karjukba kapják és felemelik - egészen addig, amíg maga az Úr félbe nem szakítja őket, és Lucifer felé nem fordul. És hol van Lucifer? A zsöllye leghátsó sorából áll fel, onnan válaszol, majd gyorsan - az egész sort felállítva - felmegy a színpadra. Az Úrtól megkapja a saját fáit (jelen esetben egy alma és egy körte képében), az angyalok még énekelnek egy kicsit, és már az Édenben is vagyunk. 

Az Édenben, ahol Ádám és Éva teljesen jól érzik magukat, amíg rá nem jönnek, hogy valami nem lehet az övék. Lucifernek nem nehéz rávennie őket a tiltott gyümölcsre: Éva, majd kis tétovázás után Ádám is hamar beleharap. Ekkortól kezd el gyűlni a "kosz" a színpadon: Ádám és Éva fejére - kiűzetésük jeléül - föld ömlik az égből. De az emberpár nem adja fel: a férfi "földművelésbe", a nő "lugasépítésbe" kezd. Megpróbálnak alkalmazkodni, tovább élni a megváltozott körülmények között, és hiszik, hogy még lehet olyan, mint volt. Aztán számon kérik a tudást Luciferen, aki álmot bocsát rájuk, és Ádámmal elindulnak történelmünkön át.

Először Egyiptomba mennek. A színpad közepe lesüllyed - szeretjük a Nemzeti színpadtechnikáját... - két oldalról rabszolgák kezdenek köveket hordani. Körülöttük napszemüveges, géppuskás őrök. Ádám, mint fáraó, egy hatalmas fehér kabrióval érkezik meg, amit Lucifer vezet. A rabszolgákat naturaquás ásványvízzel szabadítja fel, és az egymás mellé csempeszerűen lerakott köveket tekinti élete művének.

Athénban napszemüveges, napozó fiatalok - a nép - fogad minket. Szól a zene, igazi mediterrán hangulat uralkodik a színpadon. Előkerül egy mikrofon, és már bujtogatnak is Miltiádész (azaz Ádám) ellen, aki nemsokkal később szakadt ruhában, véresen érkezik meg, és veti alá magát a nép akaratának, még ha az igazság nem is velük van.

Utána következik, mintegy menekülésként, a római szín. A színpad egyes részei tovább süllyednek, kialakítva három kisebb medencét, a színészek pedig fürdőruhára vetkőzve lubickolnak, majd énekelve örülnek, hogy okosabb világ van... :) Van tehát itt minden: tánc, zene, orgia... és végül halál is: a dögvész vet véget a szórakozásuknak, de hát miért csókolgat egy halottat?!

Megyünk tovább, Bizáncba, Ádám és Lucifer most keresztes lovagok. A színpadra leereszkedik egy hatalmas kereszt, kétoldalt felmászva onnan szemlélik az eseményeket. Megbotránkoznak azon, hogy már mindössze egyetlen "i" miatt (homousion vagy homoiusion) máglyára küldi egyik ember a másikat, majd Ádám ismét összetalálkozik Évával, csakhogy most a zárdafal áll közéjük. A szín végén felemelkedik a kereszt és megáll a levegőben, közben pirosan világít, mintegy beleégve a nézők szemébe. Nem lehet máshova nézni, ha mégis sikerülne, akkor is megjelenik a kereszt kontúrja a szemünk előtt. Ez a felvonás vége: legördül a függöny, de még azon is átsejlik a piros fény.

A második felvonás Prágában kezdődik. Ádám a tolószékben Stephen Hawkingkhoz hasonlóan ülő Kepler, Lucifer a famulusa, Éva pedig Borbála, a felesége. A fehér kabrió itt újból "előkerül": Borbála azzal érkezik haza, az egyik udvaronccal...

Kepler elalszik, famulusa lecsukja az előtte leevő laptotpot, majd az athéni színből már ismerős mikrofon elé áll és elkezdi dúdolni a Marsiellest. Ezzel át is kerülünk 1792 Párizsába, Ádámból Danton lesz, körülette francia kokárdás fiatalok. Leszedik a keresztet és a földre fektetik a színpad szélén. Az egyik fejbe lövi magát elszántáságát bizonyítva, de nem sajnálják, legfeljebb a golyót, amit a fejébe lőtt. Aztán Danton elé vezetnek egy arisztokrata házaspárt, egy férfit és egy nőt, az utóbbi Éva. Ádámot megdöbbenti tisztaságuk: megmentené őket, de azok arra kérik, hogy ha az a törvény, akkor hajtsa végre rajtuk az ítéletet. Végül Danton egyedül marad Évával, közben az ellenségeket jelképező húsdarabokat vágja szét bárdjával, mint guillotine-nal. Végül, hiába vall neki szerelmet, Éva mint arisztokrata nem lehet az övé, ráadásul az egyik forradalmár le is lövi, ekkor a nő másik alakban bukkan fel: ő is forradalmár lesz, és önként adná át magát a férfinak. De Dantonnak így már nem kell, aztán más gondja lesz, hiszen árulónak bélyegzik, és már mint elítélt kerül a vérpadra.

De a nyakazás elmarad, Lucifer felkelti az immár újból Kepler Ádámot, aki nemsokkal később - már mint önmaga - felkel a tolószékből, és új utakra vágyik.

És már ott is vagyunk Londonban. A színpad hátterében labirintus, és megint zene, mint a kar éneke. Ádám odaszalad a labirintushoz, közben néhány színész kis kézikamerával veszi az eseményeket, melyeket mi a színpad fölötti kupolára kivetítve követhetünk. A labirintus bő egy méter magas falain apró playmobil és LEGO emberkékből rendezték be a londoni szín jeleneteinek egy részét (például a bábjátékost). Aztán jön sorban a többi szereplő: az ibolyaáruslány, a vásárt nézegető polgárlányok, a kocsmáros, a művészetet eláruló zenészek, a két koldus, akik a krisztusi irgalom nevében verekednek össze a helyen, a gyárosok és a cigány asszony. Ádám  megint meglátja Évát, aki épp a templomból jön ki édesanyjával, de csak egy kis csalással, önmagát gazdagabbnak feltüntetve sikerül kegyeibe férkőznie. Aztán sikoltást hallanak, akasztás van, Éva azonnal siet oda, csakhogy útközben megáll - a még Párizsban földre került - keresztnél, és ezzel Lucifer minden cselszövése lelepleződik. A Madáchnál itt következő haláltánc máshogy jelenik: a szín szereplői felsorakoznak és egyikük elmondja a kar szövegét és egyszerre ugranak le "sírjukba", csak Éva része marad meg úgy, mint ahogy a drámában van.

Ezután jutunk a falanszterre, Ádám és Lucifer mint messziről jött kollégák mennek oda a - korábban Kepler tulajdonát képező, érintőképernyős - laptopon dolgozó tudóshoz, aki épp a 4000 éven belül kialvó nap pótlásán dolgozik. De műve nem sikerülhet, hiszen hiányzik az a szikra, az az utolsó lépés, ami a természetben megvan, de mesterségesen nem lehet létrehozni. Majd egy hangos jelre megjelennek a falanszter lakói: átlátszó nejlonba csomagolva, fehérneműben jönnek a színpadra, kék neon lámpa világítja őket. Két gyerek is van köztük, a tudósok odalépnek hozzájuk és koponyaméretük alapján döntik el, hogy mi legyen belőlük. Az egyik édesanyja Éva, ő nem engedi, hogy elvegyék tőle fiát. Látva, hogy nem hallgatják meg Ádám lép oda hozzá és a segítségére siet, de nem járnak sikerrel a túlerővel szemben. Miután ezzel végeztek párt keresnek a két anyának, Éváért rögtön jelentkezik Ádám, csakhogy a tudósok szerint "rajongó férfi és idegbeteg nő korcs nemzedéket szűl", így nem maradhatnak együtt. Mikor már a kórházba küldenék őket őrültség miatt, Lucifer szól Ádámnak, hogy "utazunk!", és elmenekülnek.

Szó szerint, Ádám egészen a balkont a zsöllyétől elválasztó korlátig menekül, amire aztán felmászik és végül pont előttünk állapodik meg. Eközben a nézőtér feletti csillár szép lassan leereszkedik - ezzel lényegében láthatatlanná téve a jelenetet a karzaton ülőknek. Ádám megpróbál elszakadni a földtől, majd végső elkeseredésében pisztolyt ránt és fejbe lövi magát. Lucifer már örül, azt hiszi ő nyert, de nem, Ádám él, sőt, már-már meg is világosodott: rájött, hogy mi az élet célja, hiszen "a cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga". Vissza akar térni a földre, hogy lássa, mi lett az emberből, elkerülte-e a fagyhalált.

De a földön csak havat talál, majd nemsokára egy vadászó eszkimót, aki épp zsákmányát készül kibelezni (később meg is teszi, láthatjuk ahogy kihúzza áldozatának beleit). Az eszkimó szemében Ádám és Lucifer istenségek, rögtön nekik ígéri áldozatnak az első fókát, és csak egy dolgot kér, hogy "kevesb ember legyen, s több fóka"... Ádám már menne, ugyanakkor Lucifer ráveszi, hogy benézzen az eszkimó kunyhójába, ahol meglátja annak feleségét - Évát. Ádám ekkorra már végképp kiábrándul, és arra kéri társát, hogy vezesse vissza a jelenbe.

Visszajutunk oda, ahova a kiűzetés után kerültek Ádámék, de a hely már nem ugyanaz, ott maradtak a különböző korok kellékei: a rabszolgák hordta kövek, az Athénból ismert mikrofon, a római szín medencéi, oldalt a kereszt Bizáncból, Kepler tolószéke, valamint a háttérben ott fekszenek a falanszter szín nejlonzsákba bújtatott szereplői és a fókavadász eszkimó. Ádám kiábrándult, már csak egy utat lát arra, hogy saját kezébe vegye a sorsát, de Éva azt is bezárja előtte egyetlen mondattal: "Anyának érzem, oh, Ádám magam.". Ezzel vége mindennek, hiszen mi értelme lenne az öngyilkosságnak, ha gyermekével fennmarad az emberi faj, és lehetőséget kap a Lucifer által felvázolt út végigjárására? Ádám leroskad az egyik színpadon maradt fotelba, és utolsó reményként ismét az Úrhoz fordul. Az Úr válaszol is neki, bár először a színpad felett függő kupolát rájuk borítja. De Ádám és Éva kijön alóla és felmászik a felette elhelyezett kis "emelvényre", ott térdepelve hallgatják az Úr szavát. Aztán elhangzik a már említett mondat: "Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!", és tudjuk, hogy vége, eddig tart az előadás. De senki sem tapsol. Ádám és Éva a közönséget nézik, szép lassan felállnak, miközben fokozatosan felkapcsolódnak a lámpák, és világos lesz a nézőtéren. Aztán jön a függöny és a taps. Vége, nem maradt más dolgunk csak küzdeni és bízni, mintha az olyan könnyű lenne...

A darabban sok szereplő van, persze ezek közül négy - Ádám, Éva, Lucifer és az Úr - emelkedik ki. Az Urat Blaskó Péter játssza, szerintem zseniálisan. Végig uralja a színpadot, öreg mégis tekintélyt parancsoló. Szerepe az előadás során nem különült el a föld szellemétől.

Éva szerepében Tenki Rékát láthatjuk. Nagyon szeretem őt, nagyon tehetséges színésznőnek tartom, de szerintem nem ez a legkiemelkedőbb alakítása. Szépen megjeleníti Éva különböző arcait, a rabszolganőtől kezdve a csapodár feleségen át az eszkimó feleségéig. A különböző nőképek között legjobban a párizsi színen jön ki a különbség, amikor közvetlenül egymás után láthatjuk a tiszta, már-már glóriával övezett arisztokratát és a  rongyos forradalmárnőt. Éva végigkíséri Ádám útját, bár nem aktív résztvevőként, hiszen ő sosem emlékszik a korábbi színek eseményeire.

Ádámot Szatory Dávid alakítja, egyszerűen fergetegesen. Szatory Dávid Ádámja lelkesedik, kiábrándul, szeret vagy épp irtózik. Nagyravágyó mint fáraó, feláldozza magát mint Miltiádész, részt vesz az orgián a római színen, megdöbben Bizáncban, majd ugyanott reménytelenül szeret. Keplerként nem beszél, csak gépel a tolószékben ülve, Dantonként szónokol, húst vagdal, beleszeret a forradalom ellenségébe, undorodik annak "barátjától", majd vérpadra kerül. Londonban hazudik, csakhogy Éva (bár csak a végén ismeri fel) övé lehessen, a falanszteren elképeszti őt a tudós makacssága és értetlensége, majd ismét rátalál Évára. Kimenekül az űrbe, kétségbeesik, majd újra feláll, és megy tovább. Az eszkimó már sok neki, visszatér a jelenbe, ahol megkapja a feladatot: küzdjön, bízzon. Szatory Dávid mindegyik esetben nagyszerű, minden szerepben más és mégis ugyanaz, hiszen ő mindvégig Ádám, bármit is kényszerít rá az aktuális kor. Átjönnek az érzelmei, mi nézők is vele lelkesedünk vagy épp esünk kétségbe. Rengeteget mozog a színpadon, hol futnia (egyszer ugye egészen a balkonig), hol másznia kell, elképzelni sem tudom, hogy bírhatja. Már első alkalommal megszerettem a játékát, ő volt ez egyik azok közül, akiknek a hangját a dráma olvasása közben is hallottam a fejemben. :)

Lucifer szerepében László Zsolt parádézik. Igen, parádézik, mintha ráírták volna a szerepet, nagyszerűen hozza a tagadás ősi szellemét. Hideg logikával, érzelmek nélkül, végig cinikusan szemléli a helyzeteket, kineveti Ádám lelkesedését és élvezi kiábrándulásait. De végül nem győz, hiszen nem is győzhet, ugyanakkor el sem bukik, hiszen az Úr engedi, hogy tovább csinálja azt, amit eddig. László Zsolt sem mozog kevesebb mint Szatory Dávid, és rajta sem látszik a fáradtság a végén. Az ő hangja talán még erősebben megmaradt bennem, szerintem ha évek múlva olvasom a drámát, Lucifer még akkor is az ő hangján fog beszélni.

Mellettük rengeteg szereplő volt még, közülük most csak néhányat emelnék ki. Ott van például Földi Ádám, Athénban ő szónokolt Miltiádész ellen, Bizáncban elégették, mint eretneket, Párizsban kivégezték, mint arisztokratát, majd tudós lett a falanszteren. Ezek csak epizódszerepek, ő mégis remekül megoldotta őket. Mint ahogyan Makranczi Zalán is, aki Rómában Catulust játszotta, Bizáncban az eretnekeket kísérő patriarchát, Prágában Rudolf császárt, a falanszteren tudóst, majd végül ő volt az eszkimó. Remekül játszott Bánfalvi Eszter is, aki Rómában a halottal csókolózó Hippia, Londonban Éva édesanyjának szerepében tűnik fel. De igazából felsorolhatnék mindenkit, senkire sem érkezhet panasz, nagyon jók voltak.

Az előadás után persze megint a művészbejáró fele mentünk. Sokkal jobb úgy odamenni, hogy az ember nem akar aláírósfüzetkével és tollal a kezében szoborrá fagyni. :) Találkoztunk Radnay Csillával, Martinovics Dorinával és Gáspár Katával, nagyon kedvesek voltak, megköszöntük nekik az előadást. 

Nem tudom, hogy kell-e még részleteznem, hogy miért imádom a Tragédiát (legyen szó akár a műről, akár az előadásról, bár a fejemben a kettő most kissé még összeforrt egymással). :) Rengeteg mindenről szól, és ehhez nem kell semmit sem tudni az elemzéséről, nekem kell hozzá ismerni a hegeli triáda elvet, sőt még a színek történelmi hátterét sem. Minden egyes színben kiderül az alapprobléma, akár tudjuk mi a különbség a homousion és a homoiusion között, akár nem. Meg sem kísérelem összeszedni a bennem felmerült kérdéseket, annyi volt, hogy még párezer karakteren át biztosan tudnám sorolni. De szerintem pont ez a jó, hogy adjon gondolkodni valót, és ez a mű adott, Alföldi rendezésével talán még többet is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.