,,Réges-régen élt egy férfi Keleten, három fia volt, akiket egyformán szeretett. Amikor közeledett a halála, sokat töprengett azon, hogy őseitől örökölt bűvös erejű gyűrűjét melyikükre hagyja. Ezt a gyűrűt tulajdonosa soha nem húzta le az ujjáról, így isten és ember egyaránt kedvelte. Az apák mindig legkedvesebb fiaikra hagyták, így szállt nemzedékről nemzedékreEz a keleti férfi végül úgy döntött, hogy egyik fiának sem kedvez a másik kettő rovására. Titokban csináltatott két teljesen hasonlót, még ő sem tudta megkülönböztetni őket. Magához hívta fiait a halálos ágyáhoztitokban mindegyiknek átadott egy gyűrűt,majd meghalt. Halála után mindhárom fiú azt hitte, hogy övé a bűvös erejű gyűrű, és mindhárom a ház ura akart lenni.

Melyik az igaz gyűrű? Melyik az igaz hit?"

427277_10150530288508359_599458648_n.jpg

(Fotó: Horváth Judit, nemzetiszinhaz.hu)

Melyik az igaz hit? Van egyáltalán ilyen? Ezeket a kérdéseket teszi fel a Gigor Attila rendezte Náthán gyermekei című ifjúsági előadás a Nemzeti Színházban. Ulrich Hub Lessing: Bölcs Náthán című drámáját dolgozta át egy, a mai fiatalok számára is befogadható darabbá.

Az előadást eddig kétszer láttam, először decemberben, Alkménével és Hoféliával együtt, aztán pedig most, március közepén. A darab mindössze egy órás, ami nagy kár, mert szerintem a nézők nagy része szívesen elnézné még a színészek játékát. A történet Jeruzsálemben játszódik a kereszteshadjáratok idején. A szultán megkegyelmez egy kereszteslovagnak, aki utána kiment egy zsidó lányt egy égő házból. Itt rögtön előkerül a zsidó-keresztény ellentét, ugyanis Kurt, a lovag nem jön ki túl jól Recha apjával, Náthánnal. Aztán bekerül a képbe maga a szultán és a püspök is, mindketten Kurt segítségével szeretnének megszabadulni a másiktól. Kurt és Recha pedig eközben szép lassan egymásba szeretnek... 

 A darabot a Gobbi Hilda Színpadon játsszák, egy óriási sakktáblán, amelyen néhány bábu is van: fehér, szürke és fekete. Három szín, a három vallásnak. Középen egy dobogó, amire a szereplők vagy leülnek, vagy épp felállnak. Mindkét alkalommal az első sor közepéről néztem végig az előadást. A Gobbi Hilda Színpadon nincsenek helyre szóló jegyek, mindenki oda ül le, ahova sikerül neki. És nekünk általában mindig sikerül az első sor közepére :) Nagyon jó onnan nézni a darabot, tökéletesen láthatod a színészek mimikáját, ott vannak közvetlenül előtted.

Az előadás során tökéletes összhangban játszanak együtt a színészlegendák a fiatalokkal. A zsidó apát, Náthánt, Kulka János alakítja. A püspök szerepe korábban Hollósi Frigyesé volt, de sajnos én vele már nem láthattam az előadást. A szerepet Fodor Tamás vette át. A szultánt Sinkó László játssza. Ők képviselik az idősebb korosztályt, hihetetlen humorral játszanak. Kurt szerepében Földi Ádám látható, aki remekül hozza a szomorú szemű kereszteslovagot. Náthán lányát, Rechát Martinovics Dorina alakítja.

A dráma tele van poénnal, mindkét alkalommal nagyon jól szórakoztam. Sinkó László egy napszemüveget felvéve álcázza magát, Földi Ádám véletlenül fejére szórja sisakjából a datolyákat, Kulka Jánost megbotránkoztatja a Kurt név (pedig az "egy becsületes, német név" :) ), Sinkó László és Fodor Tamás pedig válogatott szitkokat szór a másik fejére (például "szószéklet", de az előadásban többször is felbukkan a nyelvi humor). 

Az előadás vége teljesen nyitott: Kurt a színpad szélén, az ajtóban várja Rechát, hogy vele tartson. A lány tétovázik, nem tud választani apja és szerelme között. A színpad közepén lévő dobogón ott ül egymás mellett, csak kicsit lökdösve a másikat, a püspök, a szultán és Náthán, a zsidó. Ha a három világvallás egy-egy képviselője így megfér egymás mellett, akkor csak nem lehet akkora baj a világgal, nem? Közben szól egy török népdal, Recha egy helyben toporog, a fények fokozatosan elalszanak. A lányt még látjuk egy darabig, majd teljesen sötét lesz és már csak a dal utolsó sorai szólnak. Miután véget ér, felkapcsolják a fényeket és a színészek persze vastapsot kapnak, három visszatapsolásnál kevesebbel nem ússzák meg.

A darab rengeteg kérdést vet fel, elsősorban a vallással és a vallási toleranciával kapcsolatban. Ezért kerül elő a fent idézett történet is a gyűrűről. Hiszen ahogy nem lehet eldönteni, hogy melyik az igazi gyűrű, úgy azt sem, hogy melyik vallás az igaz, hogy ki volt itt előbb. Ugyanakkor Isten személye sem egyértelmű, sőt az Istenben való hit sem. Számomra itt Földi Ádám szájából hangzik el a kulcsgondolat: azt mondja, hogy ő hisz Istenben, de  a saját Istenében, nem pedig a püspök Istenében. Szerintem ezzel a legtöbb fiatal tud azonosulni, hiszen ma már  egyre többen hisznek a saját, általuk elképzelt Istenben a világvallások mutatta Istenkép helyett. Mára már annyi minden megkérdőjeleződött, így a hit is, az is egyre kevesebb biztos pontot nyújt az átlagemberek számára. De a vallás mellett nagy hangsúlyt kap a tolerancia és a többi ember előítéletek nélküli elfogadása. Mert nem az számít, hogy valaki keresztény, zsidó vagy muszlim, hanem a címkék mögötti ember. Mert nem arra kell büszkének lenni, akinek születtünk, hanem arra, amilyen emberré váltunk, arra, akik lettünk.

Azt sem tudhatjuk biztosan, hogy Recha mit választott: a szerelmét vagy a családját. Ugyan kiderül, hogy Náthán nem az igazi édesapja, de ez nem teszi könnyebbé a választást. Van egyáltalán jogunk választani? Hiszen ilyen esetben ritkán van jó döntés, egyik esetben se lehet mindenki boldog: vagy a már sok mindent átélt apa veszíti el támaszát, vagy pedig a szerelmesek nem lehetnek egymáséi. Lehet, hogy elsősorban a vallási kérdéseken volt a hangsúly, de bennem a zárójelenet is rengeteg kérdést felvetett. Szerelem vagy család? Család vagy szerelem? A saját boldogságom vagy azé, aki felnevelt, és akinek annyi mindent köszönhetek?

Martinovics Dorina tökéletesen hozza a naiv, fiatal lányt, aki szinte első látásra beleszeret az őt kimentő kereszteslovagba. Rechában nincs előítélet, és bár Kurt miatt konfliktusba kerül édesapjával, később még is ő az, aki békíteni próbál a három vitázó felnőtt között. Földi Ádám szintén kiválóan alakít, a nézők számára is érzékelhető a kereszteslovagban lejátszódó belső konfliktus. Különösen tetszett az, ahogy az előadás elején próbál felidézni egy dalt. Kulka János úgy játszik, mintha ráírták volna a szerepet, látjuk rajta a lányos apa minden aggodalmát. Fodor Tamás is nagyon jó a szerepre, igazán vicces az általa alakított püspök, bár szerrintem nem lehetett könnyű Hollósi Frigyes halála után átvenni a szerepet. Sinkó Lászlót számomra óriási élmény volt játszani látni. Igazi legenda, hatalmas erő van a játékában.

Mindent összevetve a Náthán gyermekei egy igazán remek előadás, az egyik kedvencem :) Nagyon fontos kérdéseket vet fel, és egy folytatható gondolatmenetet indít el. Ajánlom mindenkinek, akinek sikerül jegyet szerezni, mert igazán megéri!

A bejegyzés trackback címe:

https://3jegy.blog.hu/api/trackback/id/tr555186555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása